ha nem, ördögök és angyalok márpedig léteznek.
Én is egy vagyok épp közülük, persze a vörös, villás farkú, szarvascsás fajtából.
A dolgom nagy része pedig mindössze annyiból áll, hogy ott ülök a gazdám vállán egész álló nap. Időnként, minkor egyéb elfoglaltságaink engedik, elkezdek suttodni a fülébe.
Nem nagyon, csak kicsit gonoszakat. Csak, hogy el tudja képzelni egy picit az illatom, az ízem, az érintésem...
És a dolgok ebben ki is merültek, mert ha az általános vélekedés szerint gonosz kis jószág vagyok, a valságban annyira mégsem. Csak ülök azon a vállon, néha suttogok, de megérnteni nem hagyom magam. Talán szeretné, talán egyszer, ha alkalom kínálkozna meg is tenné, de ha nincs is vesztenivalóm én nem vállalhatom.
Buta dolog nem engedni a kísértésnek, úgy hogy nincs okom rá? A legkevésbé sem az. Inkább csak bölcs dolog ismerni a női természetet. Azt a részét, amely ha simogatják, ha ölelik, és ha mindezt még élvezi is, egy idő után kezd ellágyulni, és érezni. Ez pedig jelenleg az én legnagyobb félelmem. Kötődni azokhoz, akikhez ha talán jó is lenne, nem túl ésszerű.
Tanán csak kezd benőni a fejem?
