de tényleg lassan haladok ahhoz a ponthoz, amikor elengedlek.
És elengedem annak a gondolatát, amilyenek együtt lehettünk volna.
Hogy milyen lett volna, amikor minden reggel együtt ébredünk. Amikor egyszer végre vidékre költözünk, amikor gyereket várok. Akkor, amikor megszületnek a gyerekeink, és akkor, amikor együtt öregszünk meg.
Ahogy én gondoskodom rólad és te vigyázol rám. Ahogy én az ebédet főzöm, te pedig a füvet nyírod. Ahogy a gyerekeket viszed iskolába, és én éjszaka hozzád bújok.
Lassan halványul csak a kép, de már kezd életlenné válni.
És most, a játék végén már csak vesztesek maradtak. Én is. De Te is.
