de tényleg lassan haladok ahhoz a ponthoz, amikor elengedlek.

És elengedem annak a gondolatát, amilyenek együtt lehettünk volna.

Hogy milyen lett volna, amikor minden reggel együtt ébredünk. Amikor egyszer végre vidékre költözünk, amikor gyereket várok. Akkor, amikor megszületnek a gyerekeink, és akkor, amikor együtt öregszünk meg.

Ahogy én gondoskodom rólad és te vigyázol rám. Ahogy én az ebédet főzöm, te pedig a füvet nyírod. Ahogy a gyerekeket viszed iskolába, és én éjszaka hozzád bújok.

Lassan halványul csak a kép, de már kezd életlenné válni.

És most, a játék végén már csak vesztesek maradtak. Én is. De Te is.

amit ennék egyre egészségesebbek.

A helyek, ahová vágyom egyre nyugodtabbak.

A férfi AKI, már nem rosszfiú.

Az élet amit élek, már nem ugyanaz.

Az ember aki vagyok mégsem változott.

Csak már más tesz boldoggá.

Dehogynem. Pontosan tudod most is miről beszélek.

El fogsz veszíteni. Örökre.

Mondd, hogy kellek. Vagy csak engedj el.

Beleszakad.

még az is lehet, hogy nem tudok.

Talán nem is hiszek semmiben.

De Te ott fenn, most nagyon nagy szükségem van rád. Kérlek, add, hogy ki tudjak lépni ebből. Add, hogy ne tegyem tönkre az életem valami olyannal, amibe beleszakadna a szívem.

Add, hogy ne szeressem. Szabadíts meg.

Nem mindegy?

Ha nem azért kérded, mert te engem igen, akkor a válasz mért számít?

Ha valaki megtalálná, kérem adja vissza.

Utoljára valahol a szegedi Intercityn láttam.

Mert szerinted én mazochista vagyok.

Szerintem te meg neurológiai eset.

és eszembe jut, hogy sose lesz ebből szerelem, a gondolataim egy helyben maradnak. Nincsen miért, sem de, sem mi lenne ha.

Ha rád gondolok és eszembe jut, hogy sosem lesz többé szex, a gondolataim fékezhetetlenül cikázni kezdenek. Eszembe jut az illatod. Az ízed. Ahogy hozzám értél. Ahogy simogattál és martál. Ahogy csókoltál és haraptál. Ahogy adtál. Ahogy elvettél.

a hormonjaim - melyek azt suttogják, hogy érintsd meg - érdekes, amit hallok.

Csendet. Nem nevetek, és Téged sem tudlak megnevettetni.

A hangodtól nem borzongok. Nem várom mi lesz a következő mondatod. Mintha két ember beszélne, elmondaná amit gondol. De nem a másiknak. Bele a világba, párbeszédek nélkül.

Rád gondolok, és azt érzem, van valami, amit meg kell oldani, és nem elmerülni benne.

Minél többet látlak annál jobb. Annál jobban érzem és tudom, hogy a bizsergés az ujjaimban a testednek szól. Azt akarom megérinteni, nem a lelked.

Nem lehet mindenből szerelem.

Akármennyire is szerettem volna.

egy kicsit megint megszakadt a szíve.

Holnap viszont megint minden a régi.

kimostam a sötétítőt.
Vasaltam.
Feltettem és levittem a létrát.
Elpakoltam a hétvégére.
Hajat mostam.
És várom a kocsit 7.15-re.

Ez minden. A többi még ennél is érdektelenebb...

Felejteni valók mind és felejthetők is.

Az amikor, tudod, hogy valaki nem öszinte, mégis úgy csinálsz, mintha tök ostoba lennél és elhszed amit mond. Vajon medddig bírja? lol

amikor így kínlódom. Minden percben más a bajom.

Mikor már éppen eszembe sem jutottak azok a dolgok amiken örlődtem a hetekben, mikor azt hinném, talán lassan sikerült befejeznem az önmarcangolást, akkor jönnek az álmok.

Álomoban először folyton csak kerestél. Beszéltünk, de semmi különös nem volt. Aztán volt egy pont, amikor kezdtem bízni benned. Aludtál mellettem, semmit sem csináltunk, alig értél hozzám, alig-alig félve öleltél át. És ezen a ponton megválozott valami. Már én kerestelek és te nem. Aztán felébredtem.

Lehet, nem is álmodtam?

de soha nem éreztem ilyet.

Kár mellébeszélni, az utóbbi 2-3 napban gyűlölöm a világot és haragszom mindenkire azokon kívül, akik körülöttem vannak. 

Mi ez a harag? Talán az a baj, hogy eddig nem tudott senki olyat csinálni, hogy kicsit is tartósabban haragudjak rá? Eddig tudtam, hogy megvetni, lenézni szabad, de dühöt semmiképpen sem, mert az elkezd rohaszani belülről. Dehát különösebben most sem bántott senki... mért érzem ezt? És közben tudom és érzem, hogy elveszi az eszem és tönkretesz.

Update: ha kicsit magamba nézek végül csak saját magamra vagyok dühös. Kezd múlni.

neked, hogy hiszek a sorsban, a karmában, és abban, hogy vannak emberek akik nem véletlenül találkoznak egymással. Van, hogy az illető csak epizódszerepet kap a másik életében, viszont fontos dolgot kell megtanulnia a másiktól.

Akkor azt hittem, hogy nekem kell valamit tőled megtanulnom, te fogsz valamire ráébreszteni, aztán voltak pillanatok, amikor kételkedtem benne, hogy bármi értelme is lett volna ennek, és mindezt csak az élet gonosz játékaként fogtam fel. Lehet azonban, hogy ha valakinek tanulnia, vagy ráébrednie kell valakinek az te leszel... Lehet.

Talán csak arra kellene, hogy valaki ráébresszen végre, tanulj meg álmodni. Mert, úgy gondolom ez a legnagyobb hibád. Hogy sokkal több lehetne benned, mint amennyi most vagy. Hogy nem arra vagy hivatott, hogy úgyan fontos, de mégis aprócska dolgokkal foglalkozz, hanem sokkal több van benned. Hogy ha elég sokat tanulsz és tapasztalsz, egy idő után sokkal nagyobb léptékben tudnál változtatni a dolgokon: nem egy-egy ember életén, hanem akár rendszer szintjén is.

Nem tudom ki volt az aki elhitette veled, hogy ez az út, amit magadnak szántál elég, de ideje lenne rájönni, hogy ha tudnál, sokkal több lenne az ami neked járna. Nézz magadba. Tudod, hogy így van.

Tudom, hogy félsz. Lehet, hogy ebben egymás ellenpólusai vagyunk, de mégis sokban hasonlítunk. Tudom, hogy nehéz elkezdeni, nekem is az volt. De akárhányszor valami fontos döntést hozok, mindig arra gondolok, hogy mondjuk 50 év múlva sajnálnám-e ha ezt nem mertem volna megtenni. Hogy ha majd öreg leszek, fájna-e hogy nem mertem megpróbálni. Mert, lehet, hogy csak akkor jössz rá, hogy ha veszítessz még mindig sokkal jobb, mint ha végig azon rágódnál, hogy mi lett volna ha...

És ne... ne bújj mindenféle beszédhibák mögé. Kifogások mindig vannak. Az, hogy mit teszel meg, hogy felülemelkedj rajtuk meg csak a te döntésed.

Szóval, lehet, hogy a kettőnk kapcsolata nem is kettőnkről szól. Talán... És tudom, hogy néhány sor kevés ahhoz, hogy ráébredj, de talán mégis elgondolkodtat.

Talán...

azokból az élethez fontos tudnivalókból amiket eddig sikerült magamévá tennem, hogy más nőét ne kívánd.

 Nos ma éjszaka meg is kínoztak miatta.

Persze, persze... én őt nem akartam, csak kölcsön venni, utána Gy-t vissza is adom a jogos tulajnak, sőt nem is én hívtam bla bla... mindez csak kifogás, az igazság mégis az, hogy sok barátnőjét csalta már velem.

Ma egész éjszaka a jelenlegi barátnővel álmodtam. Nem szólt, csak utált csendben, és bárhová mentem ő ott volt. És ott volt még mellette az egész gimis évfolyamunk is, és ők is mind tudták, és utáltak is miatta. 

A tegnapi után még egy ok, amiért befejeztem ezt a játékot. Jó lenne nyugodtan aludni innentől...

akkor az most tényleg bejött.

A "kis családnak" vagyis a lakóközössgénak egyre jobban megy.

- Mindenkinek van munkája,

- Mindenki egyre jobban keres,

- Mindenkinek van pasija/nője (természetesen az én kivételemmel :) )

- És ha minden jól megy egy éjszakát töltünk még itt, aztán 106, azaz százhat nm vár minket, egy olyan helyen, ahonnan a munkahelyre tavasztól gyalog is kényelmesen be tudok sétálni...

Akkor most tényleg lehet lassan irígynek lenni, és utálni minket ezért, merthogy gyanús, hogy életünk egyik legjobb időszaka elé nézünk...

(Akkor már csak annyit kérnék, mert az elégedetlenségem persze örök, hogy költözhessek ki néhány hónapra Afrikába, és végre legyen nagyon-nagyon-nagyon szerelmes valakibe, aki minimum imád és kivételesen nincs valami egetrengető oka, hogy ne legyünk együtt.)

sőt áltattam is magam elég gyakran, ebből most volt elég. Vannak pillanatok, amikor tudni kell azt mondani ennyi, nincs több hazugság magamnak.

Mert, tudod te is áltatod magad, sőt talán jobban mint én... Azt hiszed van barátság férfi is nő között úgy, hogy közben mindketten kívánják a másikat? Azt hiszed, ha valakivel ugyanúgy gondolkoztok, megértitek egymást, vonzódtok egymáshoz, és folyton egymás 'társaságát' keresitek abból nem lesz szerelem igen rövid időn belül?

És azt hiszed, az a kapcsolat egy életre kell, hogy szóljon, amiben magcsaltad a lányt, ő kutat a leveleid között, és közben egy harmadik nőt ennyire beengedsz az életedbe? Sem bizalom nincs sem alap arra, hogy legyen...

Nem hiszem, hogy ez gonosz lenne részemről. Úgy érzem nem én voltam aki elkezdte ezt, azt hiszen inkább olyan volt mintha sodort volna mindkettőnket egy lavina. Esély sem volt megállni egy idő után. És ha nem is illik megkérdezni, hogy mi lehet ennek a vége akkor is megteszem... nem hagyhatom, hogy úgy szeressek bele valakibe, hogy a végén egyedül maradok az érzéseimmel.

Tudom, hogy megijesztelek. Mert, ha tudom mit akarok, és érdemes is, azért küzdök. Nagyon. És tudod ez az oka, hogy ott vagyok ahol, és azt csinálom amit. De végül én sem akarok mást, mint bárki. Ha többet válogatok, mint sokan mások az csak azért van, mert olyan kell, akivel biztosan le tudom élni a hátralévő egész életem. De végső sorom ugyanolyan egyszerű álmaim vannak, mint minden lánynak. Egy férfi aki imád, és én is őt, aztán később egy pár gyerek, heti kétszer szex, kertes ház kiskutya, kiscica.

Sose kértem, hogy ígérj. Csak annyit tudok mondani, hogy itt vagyok és ez vagyok amit látsz. És ha lehámozod a mázat nincs más alatta, csak egy egyszerű, sokszor félős, néha bizonytalan lány aki csak annyit kért, hogy tudja mik is ebben a játékban a szabályok és a lehetőségek.

És a döntés innen tényleg a te kezedben van. Akarod-e, mered-e ezt folytatni ott ahol abbahagytuk. Meghagyod-e az esélyt, hogy a dolgok változzanak körülötted, ez csak rajtad múlik. És aztán, ha egyszer tényleg kell, vedd el. Vagy ha nem, hát hagyj elsétálni. Hagyd, hogy megelőzzük, hoy később fájjon nekem.

Kapj el, ha tudsz... vagy kapj el, ha mer  sz?

amikor tisztán és egész egyszerűen csak utálod magad. Nemcsak a szomorú vagy. hanem dühös is. Na a mai pont ilyen. Tudod, mint amikor rájössz, hogy egy jó nagy fasz vagy, mert megint hülyeségbe sodortad magad.

Tudhattad volna, te állat már az elején, hogy megint a vesztedbe rohansz és ebből baj lesz, de nem baj, te csak csinálod. Mert nem bírsz magaddal? Minek kellett mindez neked? Csakhogy legyen ami fájhat?

Itt van anyukám, kínlódjál most egyedül, magadban, mert megérdemled. Edd csak meg amit főztél...

egyszerű az ember lányának az élete, ha olyan fura étkezési szokásai vannak, mint nekem.

Nem, nem vagyok válogatós, tiltólistán mindössze a tökfőzelék és banán van. Mindent megeszek, de csak ha tisztességesen (normális alapanyagokból) van elkészítve.

Igazából az, amit én leginkább gasztronómiai ámokfutásként aposztrofálok az több mint 25 éve folyik (életem első három hónapjában anyatejkúrára ítéltek). A baj az, hogy imádok enni és tudok is. Nem vagyok az a fajta aki a cukrászda látványától is képes hízni, de sajnos az én anyagcserém sem hágja át az orvostudomány általános szabályait. Ha túl sokat eszem hízom. A baj nem is ezzel van, az utóbbi fél évben, sokkal inkább egy olyan dologgal amiről már kevesebbet beszélnek. Imádom ugyanis a junkfood-ot.  Lehet Meki, Börger vagy Káefcé. A favorit természetesen az örök klasszikus Meki. Csak habár nem finom, egy: megöl, kettő: úgy halsz meg, hogy tiszta narancsbőr vagy...

Persze ez nem is zavart egészen 2 hónappal ezelőttig, amikor is rádöbbentem, hogy nekem van olyan. Márpedig a narancsőrrel rengeteg mindent lehet csinálni, egyet nem belenyugodni.

Gyónnivalóim azonban ezzel nem értek véget. Nemcsak szeretek finomat enni, és szeretem a junk-ot, de ráadásul egy ideje rossz szokásom "kevésbé előnyben részesíteni a húst". Mindez nem azt jelenti hogy vega lennék. Megeszem, DE... inkább akkor ha vendégségben teszik elém, vagy inkább csak a rizst, krumplit eszem meg, a többit otthagyom. Vagy inkább csak olyan húskészítményeket, aminek képen mutogattak húst: a juhbeles virsli, és a pick marhapárizsi szökőévente becsúszik, de rántottát már inkább sonka nélkül eszem. Vagy sokkal inkább halfélék. Vagy ha már mindenképp hús, akkor az mindenképp sok szószban legyen, lehet az akár vadas, akár bakonyi, akár bolognai, sőt lehet tatárbifsztek, vajas pirítóson, zöldséggel, vagy velő, sós palacsintában rántva vagy kakashere, pörköltként.

Igen tudom, fura, néha bizarr, de mellettem egy darab sült csirkemell egészen nagy biztonságban van, lehet az akár töltve is bármivel... inkább főzök akkor egykis krumplit és sózótt tejfölbe mártogatom (ami a sültkrumpli, majonéz egy tényleg finom alternatívája, amit végtelenségig tudnék enni) de a szálas-száraz húsdarab adagom visszadobom a közösbe.

Szóval az ember lányának, ha ilyen idétlen az ízlése, és ráadásul szeretne végre (újra) minél kevésbé mérgező kajákat enni.

Mért nem főzöd meg magadnak? azért mert egy: szabadidőben általában nem tengek túl, így szeretem azt élvezetesebben eltölteni kettő: egy embernek főzni irtó drága, legutóbb egy lencsefőzeléknek való alapanyagért mentem le a boltba, otthagytam 1600 ft-ot (nem, fogalmam sincs mire... csak a legszükségesebbeket vettem) és a vége az lett, hogy egyszer ettem belőle, a többit mea culpa kidobtam. Minden bizonnyal ez a világtörténelem egyik legdrágább lencsefőzeléke lett. Három: ha lesz családom, majd akkor, addig meg kiélvezem a huszonötéves elfoglalt, fáradt, karrierista nők mindennapjainak minden egyes cseppjét.

Lehetne ugyan a munkahelyi menzán enni, de mivel arrafelé a szakácsoknak az a jó szokásuk, hogy mindent fokhagymaízűre főznek ezért arról lemondtam.

Maradt tehát az ebédházhozszállítók végtelen és számomra kuszának tűnő sokasága.

Természetesen igen lelkesen vágtam bele, egy ismerős ajánlására a Vegafooddal. Csak vega, de nem szója szója hátán (azt egy párszor sajna kihánytam, gyanús, hogy tényleg nem birom), sőt választék is van rendesen. Nos a lelkesedés kb. szerdáig tartott, mert bár a kaja változatos, az íze nem is rossz (kivéve a leveseké ami meleg borsos lé), és tényleg mindig érdekes dolgokat küldtek (igazából csak azt amit megrendeltem, de ebben volt pl indiai kaja, vagy hús helyett búzahús ami tényleg jó), de sajnos délután háromra tényleg mindig kopogott a szemem. Így kissé ötvenen túl (szigorúan kilóban) és viszonylag jó étvággyal az egész napos ülőmunkámmal, ha akkor, miután megettem ugyan el is teltem, de három óra sem kellett és kopogott a szemem. Na ez lehet, nem normális, váltás.

Következő hét- egészségkonyha. Már csak a neve miatt is. És főleg a neve miatt végül. Nagy választék, tény, hogy nemcsak vega, házias, bőséges, finom. Csak éppen sokszor gyanúsan por. Szóval, ha nincs jobb akkor egy fene, meg én is, de van még mit kipróbálni.

A jövő heti program úgy tűnik Anyucika lesz. Na szerencsére nem az enyém, mert azt senkinek nem kívánom, a karátok is meg tudják helyenként erősíteni, hogy erre nem kell nosztalgiával gondolni, kivéve ha mondjuk valaki szereti az olyan balesetek végtermékét, mint a bors és fahéj összecseréléséből született torzszülött a fahéjjas fasírt. Persze ez csak egy példa, egy baleset ezen felnőni... nem csoda ha valakinek ilyen fura ízlése lesz ezek után. Szóval a választék kicsit szűkös, mert a vega náluk a rántott sajt szinonimája, és ami fura, hogy egyik nap van túrógombóc húsos főétel mellé, de azt csak abban a kombónban lehet rendelni.

A fejleményekről beszámolok, ha érdemes lesz...

ráérek 31-én délután az éves számvetést is leírom, már csak azért is hogy maradjon nyoma, amúgy gyorsan elfelejteném mi is volt 2010-ben.

Reggel felkeltem, elugrottam egy csomagért amit estére vittem, elkészítettem az orosz hússalátát, ami szintén estére kellett. Csak az, ami ilyenkor szokásos... Egykis face, gyors összekapás Gy-vel. Nem értette, miért is ajánlottam fel annak idején a barátnőjének, hogy ha megint bepróbálkozik nálam szólok neki. Érthető persze, senki nem szereti ha beköpik, vagy csak akarják... A számonkérést ellenben én nem viselem el (főként tőle), magyarázkodni meg szintén utálok, így kissé ingerülten elmagyaráztam, hogy ha eddig jónéhány barátnője előtt hallgattam, mint a sír akkor nekem ezután sincs szükségem arra, hogy bajt csináljak. Egyszerűen csak felesleges viharnak érzem a biliben. De már a feltételezés is sértő volt a részéről. Senkit nem keverek bajba feleslegesen... Gyorsan elköszönt, persze még mindig dühös volt. Ha végeztünk is, végre lehet készülődni.

A teljes történethez hozzátartozik, hogy a lányt rég ismerem és alapvetően a semleges és szimpatikus között ingadozott. Tisztában voltam vele, hogy randiznak, beszélgettem vele, elmondtam, hogy ne lepődjön meg, de van közös múltunk, és hogy Gy nem csak helyes és kedves, de nem is buta ember. Tökéletes lenne, ha nem lenne annyira hűtlen. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogyan is reagál, ha felajánlom, hogy szólok, ha keres és többet is szeretne haverkodásnál.  A válasz az ajánlatomra igen tanulságos volt: ha Gy próbálkozna nálam, arról NEM szeretne inkább tudni. Tanulságos, mert kiderült, hogy egy hosszú, boldog, hazugságokban gazdag kapcsolat elé néznek.

Persze mért is lenne ilyen egyszerű a dolog, később kiderült, hogy a lány rettentő féltékeny(okkal), és ráadásul  főként rám (hülyeség). A boszorkényüldözéseket pedig nem szeretem, főleg ha én vagyok a tárgya. És fontos tudni, őt csak kölcsönbe veszem/kapom mindig, és minden egyes barátnője előtt (akinek egy csöpp esze is van) nyílt titok volt a hűtlensége. Míg világ a világ képtelen lesz hűséges maradni. Mindez az ő döntése, nem én keresem. Vagy vállalod öt így, vagy bele se kezd. Szóval, ha te főzted anyukám, akkor edd is meg...

Egyáltalán nem nagy love story a miénk, de hogy mégis mi ez... ne kérdezzétek, én sem értem, miért tart ez már ilyen hosszú időn és ennyi barátnőjén keresztül. Tény, hogy kötődöm hozzá, de soha nem vállalnék fel semmi komolyabbat vele, annyi eszem azért van. Ő sem velem, annyi esze azért van... És nemcsak a hűtlenség miatt, de a tűz és tűz párosítás vagy vihart kavarna. Lehet, sokmindenki megégne miatta, persze ez is az oka, amiért ennyire vonz. Dehát mindegy is, most egész jól bírja, már rég nem keresett.  Lehet, mégsem igaz hogy kurvából nem lesz szalonna?

Egy gyors zuhany meg hajmosás, meg egykis szőrtelenítés és nyugi... Kakaóvaj a lábamra és a karomra, és minden testrészemre... Aztán kopognak, nyilván anya, de mit akar? amúgy is azt hittem alszik, nem szabad, ne gyere be, legalább egy köpenyt felveszek, igen, most jöhetsz. És a szábám ajtaja előtt Ő állt. Francba, imádom az ilyen meglepiket. És végre a boszorkányüldözés sem ok nélkül folyik.

Hogy az utóbbi öt hónapban tényleg sikerült neki megállnia először nem hittem el, ma kicsit elbizonytalanodtam. Mikor szóltam neki, hogy itthagyta a kesztyűjét közölte, hogy nem tud beszélni velem mert ideges, (szóltam, hogy beszélgetni eszemben sincs, de egy kestyű minusz neki, és egy egyszerű kötött kesztyű nyilván egyikünknek sem ér meg egy buszozást ebben a hidegben) aztán egész nap mindenféle kedves képet, linket postolt a lány üzenőfalára. Mintha bűntudata lenne?

de tényleg nem haragudtam rád soha, mert vége lett.

Ellenben magamat hibáztattam, nyilván okkal.

Nyilván azért, mert ha dühös vagyok - veled ellentétben - én nem gondolkozom. Nyilván, mert sokszor több indulat is van bennem, mint benned. Nyilván emiatt sem passzoltunk. És nyilván azért sem, mert fehér kerítés, fajkutya és nyugis élet kombinációja, ráadásul mindez vidéken, na az akkor sem én voltam. Leszek egyszer. De még mindig nem most.

Mindez túl rég volt már ahhoz, hogy megrohanjanak az érzések: azok már majdnem mind elmúltak, nem maradt más, mint egykis gyengédség feléd. Tisztelet, mert a múltam egy nagyon fontos része vagy és valamicske baráti szeretet.

Valami viszont máig tartja magát bennem. A kíváncsiság. A kíváncsiság, hogy szerinted, a te szemszögedből nézve akkor mi is történt? Hogy megbántad-e, hogy vége lett? Hogy megbántad-e, hogy elkezdődött? Hogy mért nem volt benned soha semmi kétség, hogy jól döntöttél? Vagyis inkább tényleg soha semmi kétség nem volt benned? És miután vége lett gondoltál még rám?

Merthogy -és ezt sose titkoltam- lehet, hogy voltak előtted, de te voltál, akit először, igazán, nagyon szerettem. Szerelemes voltam annyira amennyire egy 19 éves lány tud. Vagyis rettentően.

És nem, nem fogom soha feltenni ezeket a kérdéseket. Ha egyszer alkalom adódik talán magadtól is mesélsz. De már rég nem azért nem kérdezek, mert félek. Csak már régesrég tudom, hogy a múlt az csak a múlt. Megtörtént, ami megtörténhetett, és túl vagyunk mindenen ami nekünk jutott. Számítani meg csak az számít, ami előttem van.

ha nem, ördögök és angyalok márpedig léteznek.

Én is egy vagyok épp közülük, persze a vörös, villás farkú, szarvascsás fajtából.

A dolgom nagy része pedig mindössze annyiból áll, hogy ott ülök a gazdám vállán egész álló nap. Időnként, minkor egyéb elfoglaltságaink engedik, elkezdek suttodni a fülébe.

Nem nagyon, csak kicsit gonoszakat. Csak, hogy el tudja képzelni egy picit az illatom, az ízem, az érintésem...

És a dolgok ebben ki is merültek, mert ha az általános vélekedés szerint gonosz kis jószág vagyok, a valságban annyira mégsem. Csak ülök azon a vállon, néha suttogok, de megérnteni nem hagyom magam. Talán szeretné, talán egyszer, ha alkalom kínálkozna meg is tenné, de ha nincs is vesztenivalóm én nem vállalhatom.

Buta dolog nem engedni a kísértésnek, úgy hogy nincs okom rá? A legkevésbé sem az. Inkább csak bölcs dolog ismerni a női természetet. Azt a részét, amely ha simogatják, ha ölelik, és ha mindezt még élvezi is, egy idő után kezd ellágyulni, és érezni. Ez pedig jelenleg az én legnagyobb félelmem. Kötődni azokhoz, akikhez ha talán jó is lenne, nem túl ésszerű.

Tanán csak kezd benőni a fejem?